A szabadkai Népszínház három előadása Budapesten

Dátum: 2013.12.17.

 

A szabadkai Népszínház három előadása Budapesten

Januárban az Übü király, A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) és a Kreón című előadás lesz látható a Thália Színházban

 A szabadkai Népszínház az EMMI támogatásának köszönhetően 2014. elején Budapesten lendül akcióba. Három előadással mutatkozik be a Thália Színházban. Január 6-án a Nagyszínpadon Alfred Jarry: Übü királyát láthatják Pálfi Ervin címszereplésével és Dömötör András rendezésében.

Jákfalvi Magdolna szerint „Übü egyetemes alak, s éppúgy, mint Hamlet, Oidipusz, Phaedra, Don Juan vagy Faust, mítikus tulajdonságok hordozója. (...)Übü olyan drámai alak, akinek se kizárólagos, egyedüli szerzője, se állandó szövege nincsen. Úgy tűnik, nem Übü figurája teremt művészi hagyományt, nem a mindenkiben mélyen rejlő végletes-gyermeki rossz, a falánk, a harácsoló, az agresszív állat, hanem Übü szellemi karaktere, az übüség, vagyis az übüi gondolkodás és létezés koordinátái.” A szabadkai Népszínház Magyar Társulata a jarry-i elképzelésnek megfelelően - különböző improvizációs technikákkal - a saját víziója szerint alakította és gondolta át/tovább Übü sorsát.

 

Január 7-én az Új Stúdióban Biljana Srbljanović kortárs szerb írónő A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) című szövege lesz látható, Tanja Miletić-Oručević  bosnyák rendezőnő elképzelésében. Az előadásban a főbb szerepeket G. Erdélyi Hermina és Szilágyi Nándor alakítja. 

Goran Cvetković a következőképpen fogalmaz az előadásról: A szabadkai Népszínház színészeinek alakítása rendkívüli tehetségről és intelligenciáról tanúskodkik, hiszen Biljana Srbljanovic látszólag könnyedén értelmezhető témáiban és szituációiban leküzdtek minden felszín alatt rejtező veszélyt és akadályt. Tanja Miletic-Orucevic rendezőnővel  a színészek  a sérült emberek mély fájdalomának árnyalatait és emberi igazságait fogalmazták meg, és ezeket a rezdüléseket sikerült a legőszintébb módon átadni a nézőknek, egytlen hiba nélkül! Az előadásnak egyszerűen nincs gyenge pontja! A karakterek és a viszonyok minden árnyalata érthetően, határozottan kifejtett, nincsenek kuszaságok, nincsenek felesleges felszínességek, nincsenek művészkedő részletek. De mindez nem jelenti azt, hogy az előadás halvány, monoton volna, és hogy az aprólékos realizmus dogmáját testesítené meg. Ellenkezőleg, az előadás tele van egészséges, megfelelő módon fekete és megfelelő módon lírai humorral. Pontosan annyival, amennyi szkséges ahhoz, hogy ez és az ilyen a világunk, amelyikben valóban élünk kritikus fényben láttassák.”

 

Január 8-án a Hernyák György osztályvezető tanár rendezésében a szabadkai Népszínház Magyar társulatának legfiatalabb generációja lesz látható az Arizona Stúdióban a következő című előadásban: Kreón – avagy ellenében a szélnek, avagy egy aktív hulla kiáltványa, avagy mindennek az ellenkezője is igaz. Vagy fordítva. 

Az előadásról Lénárd Róbert a következőket írta: „A szöveg rekonstrukció, de a szövegben szereplők is újraírnak: az erinnüszök vissza-visszaküldik a jelenetekbe a bukott királyt, hogy az ismétlés által jusson el az igazsághoz.  Aminek, ahogy ezt a bosszúdémonok maguk is megfogalmazzák, az ellenkezője is igaz. (...)A játék két alappillére: a mélyről jövő, őszinte mozdulat és a geg, a bohóctréfa között jojózik. Mácsai Endrén kívül mindenki több szerepbe búvik az egy óra húsz perc alatt. Mácsainak nem is lehetne rá alkalma vagy energiája, hiszen Kreón, akár a fleshbackekben, akár a minden valós tértől hátratántorodó ítélőszéken, önmagát alakítja. (...) A többiek sosem csak fúriák: mindannyian megjárják a vállalt komédiás-bohóc, a zenész, a piknikező gyerek, a bíró, az állat, a plebs karakterét (...) Brutalitásuk és játékosságuk kiegyensúlyozott,

 


 
A szabadkai Népszínház három előadása Budapesten

  

1