Színházi világnapi üzenet

Dátum: 2015.03.27.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára.  Az idei színházi világnaspon, azaz március 27-én Krzysztof Warlikowski üzenetét olvassák fel a színházakban.

 

SZÍNHÁZI VILÁGNAPI ÜZENET 2015 

A színház igaz mestereit a színpadtól távol a legkönnyebb megtalálni. Őket nem érdekli az olyan színház, ami gépiesen másolja a konvenciókat és termeli újra a kliséket. Ők inkább az impulzusok forrását keresik, az élő áramlatokat, amelyek gyakran elkerülik a színháztermeket és azokat, akik valamiféle világok utánzásávalbajlódnak. Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket. 

Gyakran a próza mutat irányt nekem. Nap nap után olyan írókon tűnődöm, akik mintegy száz évvel ezelőtt leírták, megjósolták az európai istenek hanyatlását, az enyészetet, ami civilizációnkat időtlen sötétségbe taszította. Franz Kafkára gondolok, Thomas Mannra és Marcel Proustra. De közéjük sorolom kortársunkat, John Maxwell Coetzeet is. 

Közös bennük a világvége elkerülhetetlen érzése – és itt nem bolygónk megszűnésére gondolok, hanem az emberek közötti kapcsolatok és társadalmi rendszer felbomlására, ami fájdalmas kísérőjelensége életünknek. Mindnyájunk életének, akik a világvégét követően létezünk. Bűntények és konfliktusok kereszttüzében, amik gyorsabban robbannak ki, minthogy a mindenütt jelenlévő média tudósításaiból értesülhetnénk róluk. Ezek a tűzvészek amúgy gyorsan unalmassá válnak, és örökre eltűnnek a sajtóhírekből, mi pedig tehetetlennek, rémültnek, sarokba szorítottnak érezzük magunkat. 

Nem vagyunk már képesek tornyokat építeni, a falak pedig - amelyeket megrögzött makacssággal húzunk fel -, már nem védenek meg semmitől, éppen ellenkezőleg, maguk is védelemre és gondoskodásra szorulnak. És mindez életenergiánk nagy részét felemészti. Már nincs erőnk, hogy észrevegyük, mi van a kapuk, a falak mögött. És éppen ezért kell a színháznak léteznie, éppen ebből kellene merítenie az erejét. Hogy belessen oda, ahová nem szabadna. 

„A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie” - e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak. Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek, és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből.

 

Krzysztof Warlikowski

Fordította: dr. Pászt Patrícia / Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja

 

 

"Warlikowski ma Európa egyik legfelkapottabb rendezője, aki rangos színházi fesztiválok sorának segítségével nemzetközi koprodukcióban ké- szíti gigantikus előadásait. (...) Warlikowski feltűnésekor a konzervatív lengyel társadalom állóvizébe hatalmas sziklát hajított, amikor tabutémákról, így a holokausztról, a homoszexualitásról, identitásválságról és generációs konfliktusokról kezdett beszélni. (...) 

A román származású francia színházteoretikus, Georges Banu szerint Warlikowski mindig laboratóriumokat épít színpadán, ahol aztán könyörtelenül kutatja az emberi létezés titkait: jeges könnyekre épül ez a magányos, kietlen világ, s hiányzik belőle a német színház szkepszise.8 Warlikowski azzal provokál, hogy látszólag részvét nélkül, hűvös távolságtartással szemléli szereplőit, alaposabban megfigyelve azonban elbizonytalanodik a néző afelől, hogy a rendező empatikusan vagy a megfigyelő távolságtartásával közelít-e témáihoz. Vagy Forgách András szemléletes megfogalmazásában: „…teljesen kifordítja az emberi testet és lelket, mint egy kesztyűt vagy szárítani kitett ruhát". (Jászay Tamás, Tiszatáj)


 

  

1