Évadzáró

Dátum: 2017.06.16.

Tegnap este, az évad utolsó előadását követően átadták a Magyar Társulat legjobb főszereplőinek járó díjakat.

A díjak odaítéléséről egy szakmai zsűri döntött, amelynek az összetétele a következő volt:

- dr. Káich Katalin, egyetemi tanár, művelődéstörténész,

- Olivera Đorđević, rendező, a Szerb Társulat művészeti vezetője és

- Oláh Tamás, teatrológus.

 

Az évad legjobb férfi főszereplőjének díját a Prah című előadásban nyújtott alakításáért Mezei Zoltán kapta.

 

Az évad legobb női főszereplőjének járó díjat a Csak egy szóval mondd című előadásban nyújtott alakításáért G. Erdélyi Hermina kapta.

 

Idén a színház két konstruktív munkatársát jutalmazta. Miloš Stanković, a Népszínház megbízott igazgazgatója Gyarmati Kata ajánlása alapján a díjat Takács Tibor - Fakinak adta át.

 

Az est végén közzétették Vicsek Károly filmrendező, a Pataki Gyűrű-díj válogatójának döntését is, amelynek értelmében a legrangosabb vajdasági magyar színészi díjra a következő művészeket jelölte:

• Huszta Dániel (Herbert Mayer szerepének megformálásáért – Svetislav Basara: Fáma a biciklistákról, Újvidéki Színház, rendező: Lénárd Róbert)

• Lőrincz Tímea (Bess szerepének megformálásáért – Lars von Trier: Hullámtörés, Zentai Magyar Kamaraszínház)

• Mészáros Árpád (Fekete György szerepének megformálásáért – Balog-Lénárd: Fekete, Újvidéki Színház, rendező: Žanko Tomić)

• Nagyabonyi Emese (Wislawa Szymborska: Hajnali 4, Kosztolányi Dezső Színház, rendező: Selma Spahić)

• Vicei Natália (a nő szerepének megformálásáért – Spiró György: Prah, Népszínház, rendező: Czajlik József)
 

 


 

  

1